Himalájai kristálysó

Sószaba építéséhez alapanyagok, Himalájai kristálysók, Sóhomok,Holt-tengeri iszapszappanok nagy választékban.Minden ami só!!!

Himalája Kristálysó

A világ egyik legértékesebb sóját, az Indus völgy kősóját , a Himalája és az Indus folyó között található sóhegységben bányásszák. Ez a kristálysó észak Pakisztánból, a Karakorum hegységből, kb. 3000 méter magasságban fekvő sóbányából származik. A tenger kiszáradása után visszamaradt sót idővel más kőzetrétegek fedték be, így 350 millió éven keresztül folyt a só tisztulása és érése a mélyben. A külvilágtól elzárva, védve volt a környezetszennyezéstől. Az himalája sót mélyművelésű bányákból hozzák felszínre, majd kézzel lemossák és napon szárítjákA legértékesebb formája a természetes ásványi sóknak, ötvözve nyomelemekkel. Közel 80 elem kolloid állapotú, vagyis szerves alakban van jelen, kisebb, mint 1/1000 g. hogy a sejtmembrán falát ozmózissal még áttudja hatolni, és beépüljön sejtjeinkbe. Ez a biokémiai oldaláról nézve a kristálysó előnye, különleges biofizikális tulajdonsága, pedig az az energia és rezgés, ami ugyanaz a hidrációs energia, vagyis napenergia melyik több millió évvel ezelőtt kiszárította a tengert, és kikristályosította belőle a sót.

Egy átfogó "gyógy"szer az egészségünk érdekében

A sót mindannyian ismerjük. Só nélkül unalmas, fantáziátlan, és élvezhetetlen az ételünk. A só ugyanakkor egy alapvető része testünknek, (6 %-át teszi ki) és fontos szerepe van az idegi ingerek elektromos vezetésében, a vér lúg-, és savháztartásának egyensúlyában. Máskor viszont az orvosaink, különösen idősebb korban, csökkentett sófogyasztást ajánlanak.Van ebben bizonyos ellentmondás?Átlagos étkezési só: egy "kilúgozott" maradék. A mindennapi étkezési só, egy radikális finomításon megy keresztül mielőtt az asztalunkra kerül. (hasonló finomításnak vetik alá a cukrot, a lisztet, az olajat is)Különböző kémiai vegyületekkel kivonják belőle a nyomelemeket, és az ásványi sókat, csak a nátrium, és a klorid marad meg benne. A többi kivont alkotórészt a vegyiparban nyersanyagként hasznosítják. Nekünk ebből csak egy “kilúgozott“ valami marad, a nátriumklorid, vagyis a konyhasó.Átlagban napi 20 gramm nátriumkloridot fogyasztunk, ebből napi 2 g-ra van szükségünk. Az ember veséje viszont csak napi 7 g nátriumklorid kiválasztására képes. Tehát a felesleges 11 g-tól meg kell valahogy szabaduljunk. Ez a maradék NaCl pedig vizet köt le a szervezetünkben, amit a sejtjeinkből von ki 1:23 arányban. Tehát 1/4 liter értékes sejtfolyadékunkat áldozzuk fel naponta arra, hogy ne haljunk meg nátriumklorid mérgezésben. Így keletkezik a legtöbb civilizációs betegségünk, élén a magas vérnyomással, vesekővel, és az izületeink elmeszesedésével.Természetesen több tartozik egy kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozáshoz, mint csak a természetes só, és az élő víz, de ez az alapja mindennek, hisz Földünkön minden élet a tengerben kezdődött. Vérünk nagyon hasonlít a tenger sós vizének összetételéhez, legalább is, ami a benne található 84 alkotóelemet illeti. Ezek azok az elemek, amelyek a szervezetünket is felépítik és jelen voltak az őstengerben is, ahonnan az élet ered.Emiatt köszönti ismerősként szervezetünk a Himalája sót. Megrendelés: 06-70-633-60-62


himalaja_soszappan.jpg1., Himalája  sószappan extre méret    790Ft

Kiszerelés:300g

A sószappan használatával lehetőség nyílik a krémek elhagyásásra. A só lehetővé teszi, hogy bőrünk újra képes legyen magától regenálódni. Bőrünk ezt az adottságát a kozmetikumok használatával vaszti el. A himalája só kiegyenlítő hatású, beállítja sav-lúg háztartást és az  egyénenek megfelelő ph-értéket. Száraz bőrnél, a só  lezárja a bőr felületet, nem engedi kipárologni a nedvességet de nem tőmiti el a bőrt, így az továbbra is lélegzik. Zsíros bőrnél,harmonizálja a túlzott faggyú termelődést..Pattanásos, teenager bőrnél segíti a hormonháztartást egyensúlyba hozni, valamint gyulladáscsökkentő hatású. A só serkenti a vérkeringést, az anyagcserét ezáltal frissebbé varázsolja a bőrt.

Használata: A tiszta bőrfelületre vigyük fel a sót. Nedvesítsük be a sószappant és közvetlenül a szappannal kenjük be  a bőrt, vagy kézről visszük fel a sót, vagy a sószappant feloldva,a tömény  sóoldattal  kenjük be az arcunkat. Hagyjuk megszáradni! A kezdeti csípő érzést a bőr irritációja okozza, ez elmúlik 2-5 percen belül.  A börön kikristályosodót  sót vagy rajta hagyjuk, vagy szárazon kézzel illetve ruhával lepergetjük. Amennyiben a bőr feszül ne kenjünk rá azonnal olajat, hanem várjunk kb. 20 percet. FONTOS: Ne kenjünk rá krémeket, csak olajat azt is csak ha muszáj. A só használata előidézhet egy kezdeti rosszabodást pl. még több pattanás, gyulladások stb. , ez a méregtelenítés jele.Börbetegségek esetén: pl. pikkelysömör, ekcéma, allergia, gomba stb. célszerű az érzékeny sérült bőrt nem közvetlenül a sóval bekenni, hanem a sóoldattal. A sószappant tegyük bele egy pohárba és öntsünk rá annyi vizet hogy ellepje. A víz leold annyit a sóbol, hogy az egy telitett kb. 26% - os sóoldat lesz. Mindaddig , míg fel nem oldódott só darab van az oldatban, addig telitett az oldat. Egy sószappan kb. 2-3 hónapra elegendő.

2.jpg2., Himalája fürdősó   850Ft

Kiszerelés: 1kg

Egy 30 perces só-fürdő salaktalanító hatása megfelel egy három napos gyógy böjt kúrának. A só-fürdő koncentrációja minimum 1%- os legyen. Egy átlagos fürdőkádnál (kb.100l) szükség van legalább 1 kg himalája sóra.

Használata: A himalája sót tegyük a fürdőkádba és engedjünk rá kevés forró vizet. Ha a só feloldódott  engedjük teli a kádat. A víz hőmérsékletét állítsuk be pontosan 37 celsius fokra.  Ne használjunk se fürdőhabot, se sampont, se szappant. A fürdés időtartalma legalább 20 perc legyen. Fürdés után ne öblítsük le testünket, bőrünkről a vizet itassuk le. Pihenjünk ez után fél órát. Só –fürdőt kedv és szükség szerint vehetünk.

Alkalmazás: salaktalanítás, méregtelenítés, ,homeosztázis aktiválása, neurodermatitisz, pikkelysömör. bőrpanaszok száraz illetve zsíros bőr, stressz, kimerültség, alvás zavarok, túl savasodás.

Tipp:Só– fürdő vétele teliholdnál az ásványok optimális felvételéhez vezet, salaktalanító hatása pedig újholdnál a leghatásosabb. FONTOS: Szív és keringési panaszok esetén legyen egy felügyelő személy a közelben.

 Só-fürdő vétele testrészekre bontva: elkészítése hasonló módon folyik mint a só-fürdőknél csak kisebb mennyiségben (2-10l víz).A  kezelendő testrészt 15-30 percen keresztül fürdessük, befejezéssül ne öblítsük le ,hanem itassuk szárazra. Alkalmazás: lábgomba, szemölcs,repedezett bőr,nőgyogyászati problémák,hüvelygomba, folyás,hüvelyszárazság.

4.jpg4.,Himalája kincse sómasszás kő   780Ft

Kiszerelés:250g

A himalája kristálysó masszáskő hidegen vagy felhevítve is használható,kellemes  kikapcsolódást és feltöltődést biztosít. A masszáskőveket a főbb energiaközpontok,csakrapontok mentén is elhelyezhetjük. Alkalmas: elfáradt izmok kezelésére, enyhíti az izomfájdalmakat, javítja a vérkeringést, anyagcsere gyorsító hatású, méregteleníti a testet, stresszoldó és energizáló hatású. Ajánljuk: fáradtság és krónikus kimerültség esetén, általános lazításra, lehangoltság esetén, fájdalmasan feszült ,görcsös izomfájdalmak csökkentésére , legyengült immunrendszer esetén, visszatérő fejfájáskor

5.jpg5.,Himalája szaunasó párologtató só   650Ft

Kiszerelés:1kg

Himalája szaunasó segít beindítani majd felgyorsítani a méregtelenítési folyamatokat, beállítja a bőr optimális ph értékét, fokozza a szaunázás élményét.

Használata: Tegyen néhány sódarabot a kövekre és a megszokott módon locsolja a köveket vízzel. Párologtatáshoz tegyen sódarabokat egy edénybe, öntsön alá egy kevés vizet majd helyezze radiátor vagy hőforrás közelébe az intenzívebb hatás érdekében.

6.jpg 6.,Himalayan étkezési finomsó/Himalayan salt   1.050Ft

Kiszerelés 1kg

Minden ásványi anyagot eredeti formájában tartalmaz.97-99%-ban kollodált NaCl-ból és egyéb ásványi anyagokból áll,amit a szervezet hasznosítani tud. A hagyományos konyhasó szinte csak NaCl-ot  tartalmaz, amit a szervezetünk idegen anyagnak és megpróbálja semlegesíteni. Ehhez rengeteg energiára és vízre van szüksége amit a sejtjeinkből von ki. Mivel azonban a napi só fogyasztásunk sokszorosa a szükségesnek, a testünk nem tudja mindet közömbösíteni ,ezért a felesleget kikristályosítja. A sókristályok idővel kicsapódnak az ízületekben ,végül reumás megbetegedésekhez és egyéb betegségekhez vezetnek. Ezt e rendkívül nagy tisztaságú sót nem csak száraz sóterápia során érdemes használni, hanem más kiegészítő kúraként is javasolt.

7.jpg 7.,Himalája só ivókúrához/fehér   1.290Ft

Kiszerelés 1kg

A só alapvető része testünknek,éppen ezért nem mindegy,hogy milyen formában és mennyiségben visszük szervezetünkben.

Sóoldat (SOLE) elkészítése: Tegyük a kristálydarabokat egy üvegbe,töltsük fel annyi jó minőségű szénsavmentes ásványvízzel,hogy bőven ellepje a kristályokat.  A só és a víz aránya 1kg sóhoz 3l víz. A feltöltés után kb. 45 perccel egy telített, 26%-os sóoldatot kapunk. A sóoldatnak nincs szüksége különleges tárolásra,határtalan ideig eltartható.

Sóoldat ivókúra: A kész 26%-os kristálysó oldatból tegyünk egy teáskanálnyit egy pohárba,töltsük föl 2-3dl jó minőségű szénsavmentes ásványvízzel.Az így kapott felhigított sóoldatot igyuk meg minden reggel feklkelés után, éhgyomorra.

8.jpg 8., Himalája fekete só   1.290Ft

Kiszerelés1kg

Kala nama ,vagy szikla só, finomítatlan ásványi só. Íze erősen kénes, a (zápuló) tojásra emlékeztet, olyannyira, hogy egyes ételekben tojást is lehet helyettesíteni vele. Enyhén füstös beütése is jól érezhető,amely segít az ételek ízét kiemelni.

Ajánlott: magas vérnyomású emberek számára és a kevés sót fogyasztók étrendjébe, mivel nem növeli a vér nátrium tartalmát alkalmas még a szélszorulás és a gyomorégés megszüntetésére.

Fekete fürdősó: Tegyen a kádba náhány darabot és élvezze a gyógyfürdő örömeit. Illata és gyógyhatása a fürdővízben feloldva a termál vízekhez hasonló.

9.jpg 9.,Himalája só ivókúrához/rózsaszín   920Ft

Kiszerelés 1kg

A só alapvető része testünknek,éppen ezért nem mindegy,hogy milyen formában és mennyiségben visszük szervezetünkben.

Sóoldat (SOLE) elkészítése: Tegyük a kristálydarabokat egy üvegbe,töltsük fel annyi jó minőségű szénsavmentes ásványvízzel,hogy bőven ellepje a kristályokat.  A só és a víz aránya 1kg sóhoz 3l víz. A feltöltés után kb. 45 perccel egy telített, 26%-os sóoldatot kapunk. A sóoldatnak nincs szüksége különleges tárolásra,határtalan ideig eltartható.

Sóoldat ivókúra: A kész 26%-os kristálysó oldatból tegyünk egy teáskanálnyit egy pohárba,töltsük föl 2-3dl jó minőségű szénsavmentes ásványvízzel.Az így kapott felhigított sóoldatot igyuk meg minden reggel feklkelés után, éhgyomorra.

10.jpg10., Halit ( a legtisztább só)   1.600Ft

Kiszerelés:1kg

A sejtmegújulás legfontosabb ismert energiaszállítója a Himalájából származó kristálysó, a Halit.

Alkalmazható: bőrbetegségek (akne, ekcéma), gyulladásos  bőrkiütés, pikkelysömör, herpesz, szemölcs, tyúkszem, allergia,szénanátha, asztma, megfázás, szem,-fül,- és orrgyulladás, ízületi gyulladás, ízületi kopás, csontritkulás, vese,- és hólyagpanaszok,szív,- és  érrendszeri panaszok, száj,- és fogápolás, női betegségek, daganatos betegségek, kimerültség, stressz, emésztési panaszok, alvászavarra.

Ivókúra elkészítése: Tegyen néhány (5-6db) Halitot egy tiszta jól zárható befőttesüvegbe (kb. 0,5 literes). 2-3 dl jó minőségű alacsony ásványi anyag tartalmú vizet. Kb.3-4 óra elteltével egy 26%-os sóoldatot kapunk.

Felhasználása: tegyen egy teáskanál ( nagyon fontos, hogy műanyag vagy fakanálka legyen) koncetrált sóoldatot egy nagy pohár (3-4 dl) jó minőség, alacsony  ásványi anyag tartalmú forrásvízbe. Az így elkészített sóoldatot fogyassza minden reggel éhgyomorra. Ha reggelente  valaki kávézik, akkor az oldatot esténként lefekvés előtt tanácsos elfogyasztani,mivel a kávé semlegesíti a sóoldat hatását. Az ivókúra ideje 6-8 hónap.

Hatása: energiát ad. Szabályozza a sejtműködést, jó hatással van a bélrendszerre.

11.jpg 11.,Himalája  sómalom, sóőrlő   1.690Ft

Kiszerelés 300g

Himalája sómalom Akril kerámia betétes, állítható szemcseméret.A sóőrlő utántölthető.

12.jpg 12.,Óriás Kristály sólámpa   19.900Ft

Kiszerelés:40-50 kg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 19
Össz.: 9 521

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Himalájai kristálysó - © 2008 - 2024 - sotermekek.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »